
A mikrodermabrázió olyan kozmetikai eljárás, amely a bőrünk legfelső rétegének, (hámrétegnek) a megújítását célozza.
Az eljárás 1985-óta létezik. A hagyományos mikrodermabrázió, vagyis a bőrcsiszolás mikrokristályokkal működik. A hagyományos gépek kezelőfeje kettős funkciót lát el: egyrészt az alumínium-oxid kristályokat nagy sebességgel a bőrre fújja majd a kezelőfejbe épített vákuummal, visszaszívja egy tartályba. Mivel a vákuum nem szívja vissza tökéletesen a kristályokat a tartályba, a bőrfelületen maradva, illetve a levegőbe kerülve és belélegezve ingerli az orr nyálkahártyáját, a légcsövet és a tüdőt.
Hála a technikai vívmányoknak, manapság már azok a legkorszerűbb berendezések is rendelkezésre állnak, amelyek nem áramló kristályporral működnek.
Az új generációs bőrcsiszoló berendezéseknek gyémántbevonatos kezelőfeje van, és kiemelt hatékonysággal szüntetik meg a bőr apróbb egyenetlenségeit beleértve a pattanások után visszamaradt kismérető felszínes hegeket is. Szalonunkban diamond gyémántfejes bőrfelújító készülékkel kezelünk.
A Diamond Mikrodermabrázió hatékonyan alkalmazható:
A Szexepil Szalonban Diamond Mikrodermabráziós berendezéssel végezzük a kezelést. A berendezés különlegessége, hogy beépített hűtőberendezéssel is rendelkezik, tehát ha a kezelés után esetlegesen bőrpír jelentkezik az azonnal csökkenthető. Ezzel az egyedülálló berendezéssel a test bármely része kezelhető, látványosan csökkenthetők a bőrhibák akár már az első kezeléssel is. Rendszeres mikro-dermabrázióval vagy kúrával elérhető az apróbb ráncok és hegek mélységének csökkenése, a fénykárosodott bőr felfrissítése, a tág pórusú bőr is finomabbá, rugalmasabbá válik, hiszen a kezelés a kollagén és elasztin termelésére is jótékonyan hat. A kezelés eredményessége fokozható ultrahangos kezeléssel is, amivel elérhető a sejtek anyagcseréjének fokozása mellett a bőr mélyebb rétegeibe történő aktív hatóanyag-bevitel is.
Hogyan történik a kezelés?
Szakemberünk a konzultáció során lokalizálja a problémás területet, tájékoztatja az eljárásról, a kezelés menetéről, az azt megelőző, illetve a kezelés utáni fontos teendőkről.
Amennyiben kezelés sorozatra van szükség, úgy javaslatot tesz a kúra gyakoriságára is.
Hány kezelésre van szükség?
Az állapotfelmérés alkalmával szakemberünk személyre szabott kezelési tervet ajánl Önnek. Elmondható, hogy egy-egy kúra általában 1-10 alkalmat jelent. A kezelések száma nagymértékben függ a bőr állapotától (pl. az aknés heg mélysége) és attól, hogy mit szeretnénk elérni.
Milyen lesz a bőröm a kezelés után?
A kezelés után azonnal simábbá válik és a színe is javul, valósággal megtelik élettel. A bőr átmenetileg bepirosodhat, de ezt a beépített hűtőrendszerrel vagy akár sminkkel is remekül ellensúlyozható. Fontos a hidratálás és a fényvédelem ( kezelés utáni fontos teendők), melynek betartásával tartóssá tehető az eredmény.
Amikor megsimítom az arcom érdesnek érzem a bőröm, valahogy olyan elnehezedett és szürkés. Jó lehet számomra a mikro-dermabráziós kezelés?
Igen! A kezelés után valósággal fellélegzik a bőr. A finomhámlasztó kezelés hatására az „elnehezedetett” szürkés érdes réteg egy lépésben eltávolításra kerül, a bőr azonnal simábbá és egyöntetűbbé válik.
Mik a kezelés utáni fontos teendők?
A konzultáción részletes felvilágosítást kap az utókezelési utasításokról, melyek betartásával elősegítheti a gyógyulási folyamatot, illetve minimalizálhatja a mellékhatások előfordulásának kockázatát. Kiemelten fontos megfelelő fényvédő krém rendszeres használata és a kezelés utáni fontos teendők szigorú betartása. A kezelés utáni utasítások be nem tartása saját felelősségre történik, és Szalonunk semmilyen garanciát és felelősséget nem vállal a nem megfelelő utókezelésből eredő esetleges károkért!
Az otthoni ápolás elengedhetetlen része a kezelésnek. Tartózkodjon az erős napsugárzástól, és mértéktelen napfürdőzéstől, túlzott mértékű szolárium használattól, mivel a bőr hiper-pigmentálódhat az erős napfény hatására. Mindig használjon megfelelő fényvédő krémet (min SPF30!). Kiemelten fontos a bőrtípusának megfelelő, magas hatóanyagtartalmú kozmetikumokkal táplálni, hidratálni a bőrt. Szakemberünk segít az ön számára megfelelő készítmények kiválasztásában.
Parkolás a Tófenék utcában, a szalon előtt külön felfestett parkolóhelyeken megoldható.
Kérjük vegye figyelembe, hogy a parkolás fizetős szolgáltatás.
MOBILPARKOLÁS:
+36 20 763 5001
+36 30 763 5001
+36 70 763 5001
Tisztelt Vendégeink!
A kialakult gazdasági helyzet miatt Szalonunk ZÁRVA tart.
Amint a lehetőség megengedi, az újranyitásról weboldalunkon értesítjük.
Megértésüket köszönjük!